|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szathmári Ferenc 2005. március 21.Kézdivásárhelyen megnyílt a népművészeti kiállítás, melyen tizenhét kézdi-orbaiszéki alkotó több száz munkát állított közszemlére. A tárlatot a Felső-háromszéki Népművészek Egyesülete szervezte. A kiállítás megnyitón jelen volt a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetősége is, élén Szathmári Ferenc elnökkel. A tárlatot Szabó Judit ny. tanár, néprajzkutató, a Céhtörténeti Múzeum munkatársa méltatta. /Iochom István: Felső-háromszéki népművészek seregszemléje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./2012. szeptember 28.Kötet jelent meg az erdélyi magyar népművészekrőlKötet jelent meg Erdélyi magyar népművészek címmel, a könyvet szerdán este mutatták be a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében. A kiadvány szerzője Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészek Szövetségének (RMNSZ) elnöke, aki elmondta, Erdélyben sok olyan kézműves van, aki művészetté fejlesztette mesterségét, a róluk szóló kötet pedig több mint adatbázis, hiszen a benne szereplő 107 mester alkotási elveit is taglalja. „A népi mesterségek művelése ma már nagyon összetett. Van, aki kuriózumként műveli, van, aki hobbiszinten űzi, van, aki nemzeti megnyilvánulási lehetőséget lát benne. Sokan üzletként fogják fel a ténykedésüket – ez nem is lenne baj, de úgy gondolom, hogy a létrehozott használati tárgyaknak kell legyen néprajzi és művészeti értéke is” – fejtette ki a Székelyhon.ro-nak Szathmári. A szövetség elnöke azt is elmondta, a 19. században, a népművészet aranykorában, amikor a paraszti társadalom önellátásra rendezkedett be, a legtöbb tárgyat mindenki saját magának készítette el, de már ekkor akadtak, akik egyes kézműves-foglalkozásokat mesteri szinten űztek. A mesterség általában apáról fiúra és anyáról a leányra szállt. Ennek a korszaknak volt egy másik fő jellemzője: a közízlés, amely nagyon szigorúan értékelt: kiszűrt minden olyan alkotást, amely a népi ornamentika íratlan törvényeinek nem felelt meg – ez pedig mára megszűnt – hívta fel a figyelmet Szathmári. „Magyarországon a Hagyományok Háza – Népi iparművész minősítő cím szigorúan kiszűri az értékeket, A, B és C kategóriákat állapítanak meg szakmai kritériumok alapján. A mi szövetségünk is próbál létrehozni egy hasonló rendszert Erdélyben, Romániában. Sokat zsűriztünk, de persze egyelőre ilyen átfogóan nem tudunk minősíteni, ami sokkal nagyobb felkészültséget, illetve több szakember bevonását feltételezné” – mondta el a kötet szerzője. Kiosztják a „mester” címet, illetve a „kiváló mester” címet és életműdíjat, vagy a legjelentősebb RMNSZ-kitüntetést, a Kós Károly érdemérmet. Ezáltal az alkotók érezhetik, hogy ha minőségre és hagyományőrzésre törekednek, akkor legalább valaki értékeli őket. Szathmári arra is kitért, hogy mindenképp fontos volt számukra, hogy könyvben valóban népművészekről essen szó, akik közösségük értékeiből mutattak fel valamit és a nemzeti kultúránk kincsestárának bővítéséhez járultak hozzá ezáltal. „Mindig úgy gondoltam, hogy ahogyan létezik anyanyelvünk és ahogy Bartók és Kodály megállapította, hogy népdalaink alkotják a zenei anyanyelvünket, ugyanúgy kell legyen a népművészet esetében is” – összegzett a szerző. Krónika (Kolozsvár) 2013. március 6.LapszemleMűvelődés/február Az Erdélyi Református Egyházkerület frissen beiktatott püspöke, Kató Béla köszöntésével indít a lap februári száma. Kuti Márta az Igaz Szó – a Látó elődje – című irodalmi folyóirat megjelenésének hatvanadik évfordulója alkalmával eleveníti fel emlékeit, ugyanakkor összeállításában Híres erdélyi magyarok címmel a lap sorozatot indít azoknak a magyar személyiségeknek a bemutatására, akik 1000 és 1990 között születtek, és részt vállaltak a magyar kultúra és tudományosság gazdagításában. Hantz Lám Irén Templom a Főtéren című emlékalbumát Gaal György, Szathmári Ferenc Erdélyi magyar népművészek című portrékötetét pedig Máriás József ajánlja az olvasók figyelmébe. A Vendégoldalon a Kassai Figyelő című független magyar folyóiratot Skultéty Csaba mutatja be, Fazekas Loránd pedig a szatmárnémeti Szabó fivérek első világháborús katonasorsáról ír. A Művelődés az elmúlt év decemberében mindössze 66 évesen elhunyt szilágysomlyói orvos, író és számítógépes grafikus Hajdu Attilára emlékezik, akinek Megpróbáltatásom stációi című, életének utolsó heteiben született írásából közöl részletet. Szabadság (Kolozsvár), 2013. november 13.Székely-mezőségi népművészeti konferenciaA csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület a hét végén szervezte meg a II. székely-mezőségi konferenciát. A rendezvénynek a helybeli Tollas Jenő Kultúrotthon adott otthont, melyet a székely-mezőségi alkotótáborok munkái díszítettek. A térségbeli és székelyföldi népművészek, többnyire fafaragók, e régi hagyományos mesterségről és az útkeresési megoldásokról értekeztek. A konferencia érdekes mozzanata a résztvevők körutazása volt, amely során a székely- mezőségi települések népművészeti tárgyi emlékeit látogatták meg, mintegy feltérképezve azokat az építészeti elemeket, amelyek pusztulásra ítéltettek, s amelyek megmentéséért az utolsó órában még tenni lehet. Így látogattak el Mezőpanitba, Harcóra, Székelykövesdre, Mezőmadarasra, Mezőbergenyébe, ahol végignézték és lefényképezték a faragott kapukat, a kopjafákat és a régi épületek díszítőelemeit. A körutazást kerekasztal-beszélgetés követte székelykapu- és kopjafafaragás témában. A résztvevőket – a fafaragványokkal és festményekkel díszített kultúr-otthonban – Gálfi Sándor alpolgármester köszöntötte, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy a faluban a Bandi Dezső Kulturális Egyesület – Székely Lajos tanár, fafaragó szervezésében – ilyen rangos rendezvénynek adhat otthont. Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke Kristó Tibor A kismesterségek alkonya című könyvére utalva elmondta, oda jutottunk, hogy a hagyományos mesterek nincs akinek átadják a tudást, nincs igény rá. Sőt, szerszámjaik, műhelyeik sem kellenek, még ingyen sem! De nincs értelme, hogy panaszkodjunk, így alakult a társadalom. A népművészetet a parasztság hozta létre a XIX. században. Mára már a parasztság is eltűnt. Azt kell megnézni, mit tehetünk saját területünkön. Kis műhelyeinkben, mint amilyen a csittszentiváni is, folytatni kell a munkát – mondta a szövetség elnöke. Bandi Katalin iparművész kifejtette, szíve legnagyobb gyönyörűsége, hogy vannak folytatói apja munkájának, s ezért hálás Székely Lajosnak, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület elnökének, aki nemcsak farag, hanem fiatal faragókat is nevel. A konferencia során vetített képes előadást is láthattunk, Czirjék Lajos, a Képzőművészek Egyesülete alelnökének és a Székely-mezőségi Művésztelep elnökének közreműködésével. Pozitív és negatív példákat felvillantva érzékeltették, hogyan milyen faragott, fedeles vagy székelykaput érdemes állíttatni, és milyent nem. Itt jegyezték meg, hogy a bemutatott negatív példák sokszor hatásosabbak, sőt elrettentők. Sajnos, sok esetben a kapuállítók nem konzultálnak szakemberekkel, s ezért állhatnak "torzszülöttek", amelyek sem a jó ízlésnek, sem a szakmai követelményeknek nem felelnek meg. A mezőbergenyei református egyházközség által állíttatott székely kaput pozitív példaként említve Székely Lajos elmondta, hogy Domahidi Béla református lelkész és a székelyszentkirályi faragómester úgy döntöttek, hogy megőrzik az egyindás motívumot, s ezzel a helyi mintakincset örökítik meg. – A rendezvényre többek között olyan faragókat hívtunk meg, akik nagyon jól ismerik a mesterséget, mint például Sándor Attila Székelyudvarhelyről, Borbély Attila Mezőpanitból, Barabássy Somogy Örs Backamadarasról, Török László Nagyernyéből, Török Csaba Csíkszeredából, Csiszér Mihály és Tamási Mihály Marosvásárhelyről, Tóásó Béla Udvarhelyről. Velük közösen fogalmaztuk meg, hogy mennyire fontos a régi és hagyományos mintakincs megőrzése. A néprajzi tudnivalókat semmiképpen sem szabad mellőzni egy-egy munka kivitelezése során – fogalmazott Székely Lajos. A szombati programba művelődési momentumokat is iktattak. fellépett a csittszentiváni vegyes kar – amelyet a vasárnapi kórustalálkozó főpróbájaként iktattak műsorba –, a Fazakas Ildikó által vezetett Fagyöngy citeraegyüttes és a helyi iskolások színjátszó csoportja. A rendezvényt a Csittszentiváni Fejlesztési Egyesület és a megyei tanács támogatta. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 28.Aki lelket lehel a formábaA fazekasságban benne van a víz, levegő, tűz Április 26-án, a szellemi tulajdon világnapján Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Egyesület elnökének, Páll Ágoston korondi fazekasról szóló könyve bemutatójával tisztelgett a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az alkotók és művészek munkássága előtt. A rendezvény a szerző és a főszereplő részvételével zajlott, az intézmény Bartók Termében. A korondi fazekasság jellegzetes székely hagyományra alapul, ezt a tudást azonban könyvből nem lehet elsajátítani, mert apáról fiúra száll évszázadok óta, vagyis közvetlen kapcsolatok útján terjed, s ezért a szellemi örökségünk részét képezi. Páll Ágoston azon korondi fazekasok egyike, aki felmenői mesterségének fortélyait nemcsak elsajátította és több évtizede műveli, hanem tovább is adta. Éppen ezért 2011-ben jól megalapozottan tüntették ki az Unesco Élő Szellemi Örökség díjával – vélekedett Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus, a könyvet és annak főszereplőjét méltató beszédében. A szakembertől továbbá azt is megtudhattuk, hogy Korond Románia legismertebb fazekastelepülése, melyet már az 1616-os feljegyzésekben is a fazekasmesterséget űző helységként tartottak számon. Igazán híressé azonban a 18–19. században vált, a homokkal soványított agyagból készült főzőedényei és borvizes korsói által. Ezek keresletéhez viszont az egyszerűségükön és tartósságukon kívül, az elkészítőik kereskedelmi tevékenysége is hozzájárult, ugyanis termékeiket messzi földre elhordozták. Tudásuk magas színvonalát jelzi például, hogy az akkor ritkaságszámba menő 2 vékás, vagyis a kis híján 50 literes fazekat is el tudták készíteni. A másodikként felszólaló szerző nem rejtette véka alá, hogy Páll Ágoston életútjának és tevékenységének a megírásával példát szeretett volna másoknak is állítani kitartásból, küzdeni tudásból és az értelmes munka szeretetéből. Mindezen tulajdonságok nélkül ugyanis véleménye szerint, a népművészet terén még a tehetség birtokában sem lehet igazán értékeset és maradandót alkotni. A kötet szerkezetileg 3 részre tagolt. Az első tulajdonképpen a főszereplőnek az író kérdéseire adott válaszaira alapuló önvallomás, melyből tudomást szerezhetünk felmenőiről is. Közülük Páll Ferenc (1838–1887) nevű dédnagyapja már szabad székely és fazekas volt, amint arról a fennmaradt írások is tanúskodnak. Édesanyja vele együtt tizennyolc gyermeket hozott a világra, viszont a felnőttkort csak kilencen érték meg. A második a sajtó tükrében mutatja be a fazekasmestert, és a harmadik a rendezvényeket sorolja fel, melyeken Bukaresttől, Budapesten át Washingtonig részt vett, illetve a neki adományozott díjakat és elismeréseket. Az utolsóként szóra emelkedő népművész személyében egy tetőtől talpig székely mesterembert ismerhettünk meg. Olyan személyt, aki nemcsak magatartásával, a keze alól kikerülő remekművekkel, hanem mélyenszántó és ízes nyelven megfogalmazott gondolataival is felhívja magára a figyelmet. Hivatásként gyakorolt szakmájáról pedig így vall: „A fazekasságban benne van a víz, levegő, tűz. A fazekasság teremtő erő. Az agyagból új forma születik, kézzel formáltan. Aztán a fazekas kiégeti, hogy lelket leheljen belé.” Bedő Zoltán Szathmári Ferenc: Páll Ágoston a korondi fazekas /Romániai Magyar Népművészeti Szövetség, 2016/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 28.Szathmári Ferenc és a tárgyi anyanyelvA csíkszeredai Szathmári Ferencnek az élet úgy hozta, hogy szerepet vállalt az erdélyi magyar népművészeti élet szervezésében, népszerűsítésében. Így lett a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetője, amelynek munkájában igen aktívan vesz részt nyugdíjas éveiben is. Azt mondja, nem elég optimistának lenni, hogy a népművészet megmarad, tenni is kell érte. Szathmári Ferenc Mezőbándon született 1940-ben, a település számára most is a világ közepét jelenti. „Emlékszem a mezítláb járásra, az iskolai körülményekre, a szegénységre, a nyomorra, és mindez valahogy megszépült az évek során. A község 13 településből áll, 3 vasútállomása volt, ma már egy sincs, mert a kisvasutat megszüntették. Olyan emlékeim vannak, hogy amikor elemi osztályban mentünk, úgy engedett be az iskolaszolga, ha a táskánkban vittünk egy darab fát, mert kellett fűteni, és az intézmény nem tudta ezt biztosítani. A padló használt olajjal volt bekenve, büdös volt, az első osztályt palatáblával kezdtem, aztán '48-ban jött a tanügyi reform, eltűnt a vallásoktatás. Mivel akkor volt az iparosítás, a társaságból mindenki esztergályos akart lenni, én is. De édesapám valahogy bizonytalan volt ebben,és az ő közbenjárásával bekerültem a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumba. Az ottani bentlakás ellátásához a szülők terménybeszolgáltatásra voltak kötelezve, paszulyt, húst, ilyesmiket kellett vinni, és még ilyen körülmények között is kedden és pénteken reggel, délben és este puliszkát ettünk, mert kenyérre nem jutott” – elevenítette fel. Az irodalom volt a kedvence Az iskolában egyik kedvence volt az irodalom, mint mondta, különösen nagy hatással volt rá, hogy egyik barátja szüleinél látott egy dedikált Móricz Zsigmond-kötetet. „Az érettségiztető bizottság elnöke Balogh Edgár volt, aki akkor a magyar nyelv és irodalom szak dékánja volt Kolozsváron, az egyetemen. Tetszhetett neki a dolgozatom, behívatott az irodába, és azt mondta, fiatalember, meghívom a magyar irodalom szakra, ha Kolozsvárra jön, jöjjön fel hozzám. Tizenhét évesen én nem tudtam elfogadni, hogy valaki engem a hátsó kapun bevigyen. Ha megérdemlem, akkor igen, ha nem, nem. Elmentem az egyetemi felvételire, az írásbelim jól sikerült, bejutottam a szóbelire, ott kihúztam Horea, Cloșca és Crișant. A vizsgáztató azt mondta, ezt mindenki tudja, és kérdezte, mondjam el, melyek Kolozsvár helyipari vállalatai. Nyilván azért, hogy így a jegyet tudta befolyásolni, és be tudta vinni azokat, akiket kellett. Persze, nem tudtam. Így 8,75-ös jeggyel nem jutottam be, nagyon kiábrándultam, de továbbra is megmaradt a barátságom az irodalommal” – mesélte. Egy könyvespolccal kezdődött Szathmári Ferenc Sepsiszentgyörgyön szerzett könyvelői képesítést, ezután Gyulakután dolgozott főkönyvelőként, majd a család Csíkszeredába költözött. „Feleségem szülei háromszékiek, akkor alakult egy éve Hargita megye, Csíkszereda éppen középen volt, és ide jöttünk. Megtudták, hogy szövetkezeti hálózatban, kereskedelemben dolgoztam, ezért 1970-ben főkönyvelőnek neveztek ki az állami kereskedelmi vállalathoz. Soha nem kérvényeztem előléptetésemet, de a sors úgy ajánlotta fel nekem, hogy 30 évet főkönyvelő voltam, és 10 évet igazgató. Egyfajta elégedettség ez, mert feltételezhetem, hogy nem dolgoztam rosszul, mert akkor biztos nem tartottak volna meg” – mondta. A népművészettel való barátsága is itt kezdődött. „Volt egy egész életen át elkísérő szerelmem, a könyv szeretete és tisztelete. Egy adott pillanatban otthon mindenhol könyv volt, valamit ki kellett találni, és arra gondoltam, de jó lenne egy könyvespolc népi motívumokkal. Elmentem néhány emberhez itt, nem igazán tudtak rajtam segíteni, de úgymond ötletet adtam azoknak, akiket hasonló gondolat foglalkoztatott. Ennek köszönhetően alakult az elhatározás, hogy művészeti népiskolát kell létrehozni. Úgy tűnik, hogy szándékosság nélkül belecsöppentem ebbe” – említette. Szervezeti élet Azt mondja, nyolc éven át szorgalmasan foglalkoztatta ez a kérdés, amelynek eredményeként – bár ezt sem akarta különösebben – egy módszertani könyv született, amelynek nagy sikere volt, öt kiadást ért meg. 1989 után, amikor elkezdtek megalakulni a civil szervezetek, Csíkszeredában is létrejött a Varga Károly fafaragó egylet, amelynek tíz éven át volt alapító elnöke. Aztán átvette a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetését. „Az erdélyi kulturális életet az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) próbálta összefogni, Kötő József elnököt foglalkoztatta a gondolat, hogy tevékenységre kellene ösztönözni a szakosztályokat, hogy legyen felkészülve az erdélyi magyarság az eljövendő autonómiára, legyenek olyan emberek, akiknek tapasztalatuk van. Gyakorlati kivitelezője Bandi Dezső volt, ő hívta össze Marosvásárhelyre az erdélyi fafaragókat, magyarországi előadókat. Már ott felvetődött, hogy nem elég csak a faragókkal foglalkozni, hanem a többi művészeti ággal is kell. 1995-ben Alsócsernátonban meg is alakult a szövetség” – elevenítette fel. Hiányzik az oktatás Noha létezik egy adatbázis, a népművészek tudnak egymásról, és próbálják egymást segíteni, Szathmári szerint alapvetően az a gond, hogy egyrészt kevés magyar értelmiségi kapcsolódik be, másrészt, miután bekapcsolódtak az egész Kárpát-medencei civil szervezeti életbe, számot tudtak adni arról, hogy még sok a tennivaló. „Szinte teljes mértékben hiányzik az oktatás, mi ezt próbáljuk fórumokon, konferenciákon táborokban pótolni, de nem lehet. A tudást csak tanulással lehet megszerezni. A látvánnyal, a tánccal, viselettel, a dallal szemben a tárgyi népművészet hátrányban van, ezt észleljük akár pályáztatási lehetőségeknél is, azok, akik ezzel foglalkoznak, inkább a látvány felé fordulnak. Amikor a tárgyi népművészet kialakult, nem olyan céllal történt mint manapság, az élet tette szükségessé. Az embernek szüksége volt valamire, előállította, most viszont annak csak a muzsikája van bennünk, szeretnénk arra hasonlítani. Örülünk, ha valaki a magyarságtudatával, őseivel összefüggően tiszteli ezt vagy azt a tárgyat – ezt tárgyi anyanyelvünknek neveztem el. Most más az érdeklődés. Amikor én végeztem fafaragást a népiskolában, két évfolyam volt, hetvenen voltunk, és volt öt gitáros, most van hetven gitáros, és esetleg öt faragó” – érzékeltette a különbségeket. Megtalálni a mértéket A népművészeti alkotásokról azt mondja, fontos, hogy ne hazugságot adjunk el, hanem igazat. „A tárgy valóban a népi kultúrát tükrözze, és azok az ismérvek, amelyeket a néprajzosok megfogalmaznak imitt amott, benne legyenek abban a tárgyban. Ezt úgy lehet elérni, ha van szakember. A kopjafáknál alapgondolat, hogy ez embermagasságú legyen, de vannak 2,5–4 méteresek is. Valahogy meg kellene találni a mértéket. Javasoltam, hogy a megyei tanácsok vonjanak be szakértő tanácsadókat, és követeljék meg, hogy a székely kapu állításhoz legyen építkezési engedély, rajzolják le, mit akarnak. A szakértői bizottság eldönti, hogy az székely kapu, vagy nem. Így tanácsot lehet adni a polgármestereknek is. A szövetségnek is van saját értékelési rendszere, és azon kínlódunk, hogy a magyarországi népi iparművészeti termékek zsűrizési rendszerét behozzuk Erdélybe. A magyar állam ismerje el a magyar kultúrában tevékenykedőt az általa meghatározott elvek szerint, de a mi szakembereink, az erdélyi magyar néprajzosok, restaurátorok, szakemberek megítélése alapján, mert a helyit a helyiek jobban ismerik. Ez is egy olyan feladat, amely a szövetség nélkül nem valósulhat meg. Ilyen még nem volt, ezért nagy a jelentősége, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy olyan személy kapcsolódjon be ebbe a munkába, aki majd továbbviszi ” – magyarázta. Mindenki tehet valamit Szathmári Ferenc a népi fafaragásról írt könyve után az erdélyi népművészeket mutatta be egy kötetben, legutóbb pedig Páll Ágoston korondi fazekasmester életútját. Az irodalommal való barátsága töretlen maradt, mint elmondta, ötven éves korában gépelte be először a verseit, és adta oda a családtagoknak, barátoknak, akik biztatták a folytatásra. Első önálló verseskötete 52 éves korában jelent meg, azóta ezt még több követte. „A felelősen gondolkodó embernek nem kellene feltétlenül nagy dolgokat véghezvinnie, feláldoznia az életét, egészségét, csak valamicskét hozzátenni a közösség életéhez. Én magam csak azért tudok tenni, mert nyugdíjas vagyok. Mindenki a maga tehetsége, képessége szerint tehet valamit” – összegzett Szathmári Ferenc. Kovács Attila Székelyhon.ro lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
